Sikoly

A meddőbe veszett emberiség semmibe fúlt zátonyain
Vergődünk egy kínba lélegzett közelgő végbe,
Itt vagyok, s ahol én vagyok ott Neked is lenned kéne,
Kiáltanod érted s értem, Önmagadért,
Mindegy hogy az élet milyen zónáira osztom fel létem,
Igazán most értem, szeretted Te néped?
Szeretted, hogy ily kínokra dobtad őt a létbe,
Vagy ismét egy új játék jutott eszedbe?
A csönd melyben Te egykor az áhítatot élted,
Megsebzett vadként ömlik szét az éjben.